BÚZAVIRÁG ÓVODA „B” ÉPÜLET – PROJEKTHÉT

Hagyományainkhoz híven ebben a nevelési évben április 20 és 24-e között megtartottuk projekthetünket „Ez vagyok ÉN” címmel. Témája a testrészeinkkel volt kapcsolatos.
A hétfői napot Kisvakond segítségével közös zenés tornával kezdtük az udvaron, az erre a napra tervezett udvari kéz-láb nyomatkészítést és a szájjal festést a rossz idő miatt
 

rajzolunk
 
kedd reggel valósítottuk meg. Ez utóbbi technika a gyerekek számára is újdonság volt. A délelőttöt megkoronázta egy különleges bábelőadás Csernyik Szende előadásában, aki a lábával is elbábozott egy mesét, mely a gyermekek és felnőttek részére egyaránt különleges élményt nyújtott.
Szerdán a Föld napja alkalmából a gyerekekkel közösen elültettük a szülők által vásárolt egynyári virágokat, melyek az óvodánk ablakait díszítik. 
 
az udvaron
 
Csütörtökre ügyességi, mozgásos játékokat terveztünk. Reggeli után versenyt rendeztünk, ahol a gyerekek kipróbálhatták, hogy ki tudja a szülők által hozott rágcsálnivalókat a kéz használata nélkül hamarabb megenni a tálkákból, valamint bekötött szemmel kóstolgattuk az édes és sós ízeket. Az udvaron a gyerekek a homlokuk közé szorított labdával táncolhattak, bekötött szemmel egymást vezetve akadályokat kerültek, ugróiskoláztak, játék motorokkal szlalom pályán mehettek végig. 
 
játék

Pénteken a Művelődési Ház előtti játszótérre látogattunk. A gyerekek jó étvággyal fogyasztották a szülők által készített ízletes palacsintákat, a meleg idő miatt sok-sok rostos üdítő is elfogyott az önfeledt játék közben. Pénteken fáradtan, de élménnyel telve zártuk a hetet, igyekeztünk minden lehetőséget kihasználni, hogy a gyerekek megismerhessék a testüket. 
 
KÖSZÖNJÜK a szülőknek és Lovadi István bácsinak a fuvarozást, valamint a rengeteg finomságot!
 
„B” Óvoda dolgozói
 

Épület