Intézményvezetői tájékoztató 2020.03.16.

Intézményvezetői tájékoztató

2020. március16.

  • A Dobó Sándor Óvodában a Polgármester úr 2020. március 17-től visszavonásig rendkívüli szünetet rendelt el.
  • Köszönjük minden szülőknek, hogy mindannyiunk érdekében ebben a váratlan helyzetben, nagyon megértően, felelősen és együttműködve vettek részt az óvodás gyermekek otthoni elhelyezésének megoldásában és folyamatosan követték és megértették az óvoda tájékoztatását és kérését.
  • Az óvodában maradt holmikat kedden és szerdán 8 órától - 15 óráig elviheti mindenki, javasoljuk a ruhák, törölközők, ágyneműk fertőtlenítő mosását.
  • Az ügyeletet, gyermekfelügyeletet igénylő szülőket tájékoztatjuk, hogy csak azon szülők számára biztosított elsősorban a lehetőség, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatok, valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához. Felhívom továbbá a szülők figyelmét arra is, hogy kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mint ha otthon lenne a gyermek.
  • Indokolt esetben, HH és HHH gyermekek részére szerdától dobozos ebédet (egyszer használatos konyha által csomagolt ebéd)  az óvodák tálaló konyhájából 11 órától – 12 óráig lehet elvinni, ezt az igényt az óvodapedagógusoknak jelezni kell. (Az igénylést és a lemondást is.)
  • Kollégáim nem hagyják magukra az óvodás gyermekeket és szüleiket, hetente szívesen ajánlunk meséket, verseket, mondókákat, énekeket, környezettudatosságról szóló óvodások számára készült érdekes filmeket, linkeket, tartalmas időtöltéshez használható ötleteket.

Egymás iránti felelősség, önmérséklet, lemondás és egy kis kitartás. Ezekre van most leginkább szükség.

Kérjük valamennyi szülőt, hogy lehetőleg biztosítsák gyermekeik otthoni felügyeletét.

KÖSZÖNJÜK!

Orosné Dávid Ildikó

Intézményvezető

Kép
Megosztás