FONTOS INFORMÁCIÓ - Nagycsoportos szülőknek

Kedves Szülők!

Az óvodák által nyújtott támogatás mellett szeretnénk segítséget adni mindazoknak, akiknek nagycsoportos óvodás gyermekeik vannak, ők tankötelesek lesznek, de a szülők mégsem szeretnék, ha a gyermek a következő tanévben megkezdené az általános iskolai tanulmányait.Mint már mindannyiuk számára ismeretes, a továbbiakban a tanköteles életkor azt jelenti, hogy a gyermek 2020. augusztus 31-ig betölti a 6. életévét.Többen gondolhatják azonban azt, hogy a gyermekük nem iskolaérett, és szeretnék, ha még egy évet az óvodában maradhatna. Az óvoda azonban már nem élhet javaslattal a szakszolgálat felé a vizsgálatok megkezdése céljából.

Ez a folyamat 2020. január 1-től teljesen átkerül a szülő intézkedési körébe, vagyis neki kell egy közigazgatási eljárást kezdeményeznie az ügyben.

Ezt 2020. január 01 és január 15. között teheti meg az Oktatási Hivatal honlapján e célból létrehozott felületen. Nagyon vigyázni kell a határidő pontos betartására, mert a január 15. után feladott kérelmek automatikusan elutasításra fognak kerülni. Arra is ügyelni kell, hogy az elektronikusan kitöltött, vonalkóddal ellátott kérelmeket ki kell nyomtatni, és ezt a papír alapú adatlapot kell beküldeni az Oktatási Hivatal címére a megadott határidőig. A kérelem alátámasztásául többféle, több helyről beszerzett igazolást is csatolhatnak, ezeket a dokumentumokat célszerű minél előbb beszerezni.

Kérelmet csak azoknak nem kell benyújtaniuk, akiknek már rendelkezésükre áll egy 2020. január 15. előtt kiadott szakvélemény, amelyet a területileg illetékes szakszolgálat szakértői bizottsága készített el.

Segítségül az alábbi linken megtalálhatják az Oktatási Hivatal részletes leírását a folyamatról.

https://www.oktatas.hu/hivatal/tankotelezettseg_halasztasa

Kép
Megosztás