Tájékoztató az óvodai szünetekről

A Kiskunlacháza-Áporka Óvodai Társulás vezetőjeként szeretném tájékoztatni a kedves szülőket az óvodai szünetekről.

Az óvoda házirendje a következőket tartalmazza az óvodai szünetekről:”Az óvoda a fenntartó rendelkezése, engedélye alapján tart zárva.”

Az óvoda nyári zárásáról kifüggesztett hirdetményből tájékozódhatnak a szülők. A nyári zárás az egyes épületekben eltérő időben történik, ezért lehetőségük van a szülőknek gyermeküket a zárás ideje alatt másik épületben elhelyezni. A nyári ügyeletet igényelni lehet május hónapban kiadott igényfelmérő lapon.

Óvodavezetőként kollégáim segítségével egy ügyeleti rendszert alakítottunk ki, így 2009. óta a szülői igények előzetes felmérése alapján és figyelembevételével az őszi szünet idejére a Búzavirág Óvoda „A” épülete tart összevont ügyeletet megfelelő létszám esetén, a téli szünetben a Peregi Óvoda, a tavaszi szünetben a Búzavirág Óvoda „B” épületébe várjuk azokat a gyermekeket, akiknek szülei ezt előzetesen igényelték. A nyári szünet idejére a nyári hónapokra elosztva mindhárom épületünkben tartunk ügyeletet óvodásaink számára.

 

A szülők előzetes igénylésfelmérésére szeretném felhívni a figyelmet, mivel sajnos problémát jelent számunkra, hogy teljesen más adatokat jeleznek a kedves szülők az előzetes igényléskor és az összevont ügyelet első napján. Pontosabban 12-14 gyermek igénylése esetén általában 4- 5 gyermek érkezik az óvodába, de volt arra is példa, hogy egy gyermek számára tartottunk ügyeletet. (Ebben az esetben az egy gyermek mellett 2 óvodapedagógus és 2 dajka valamint 1 konyhai alkalmazott végezte munkáját.)

A mostani tavaszi szünet idejére az előzetesen felmért igények alapján összesen

5 gyermek számára kértek óvodai ellátást a három épületből.

Valószínű, hogy az összevont csoportból adódnak ezek az adatok, mivel más-más csoportba járó gyerekeket egyetlen egy csoportban fogadjuk ilyenkor egész nap – és nem a megszokott óvónők és dajkák várják a gyermekeket. Kérem azokat a kedves szülőket, akiknek szüksége van, az ügyeletre bátran jelezzék a felmérő lapokon, mert munkaszervezés és az étkezéssel kapcsolatos létszám-jelentés miatt konkrét létszám adatokkal kell rendelkeznünk. E konkrét létszám megléte esetén tudjuk biztosítani a gyerekek számára az ügyeletet.

 

A szülők tájékoztatását az igényfelmérés utáni állapotról az óvodapedagógusok végzik.

Az óvodavezető jelzése alapján a fenntartó rendelkezése és engedélye alapján történik az óvoda zárása.

Az óvoda nyári zárása, az óvodapedagógusok és dajkák szabadságolásának ideje alkalmas

az óvoda helyiségeinek és berendezéseinek felújításával, karbantartásával összefüggő feladatok elvégzésére.

 

Orosné Dávid Ildikó

óvodavezető