Bozsik foci

 
2015. február 3-án kedden 10 órára meghívást kaptunk a Magyar Labdarúgó Szövetség jóvoltából a Kiskunlacházi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő "Bozsik foci" néven futó mozgásos programra.
A rendezvényre busszal érkeztünk a kiskunlacházi óvodásokkal egyaránt, ahol átöltözésünk után, mert kellet vigyünk magunkkal tornaruhát és cipőt, külön csapatokra osztottak szét bennünket a rendezvényt lebonyolító Munkácsy Általános Iskola testnevelő tanárai.
 
A tornacsarnokot 3 egyenlő részre osztva, különböző feladatokban vehettünk részt.
 
Az első részben sor versenyezhettünk az ovisokkal, hol csak futós feladatok voltak, hol pedig különféle labdaügyességi játékokkal ismerkedhettünk meg a sorversenyek folyamán.
A második részben: kizárólag labdajátékokat játszottunk. labdapattogtatást, elkapást, gurítást...
A harmadik részben már a labdát csak a lábunkkal irányíthattuk a bóják között, majd pedig a kapuba rúghattuk a labdát.
Mind a három részben ügyesen teljesítettük a feladatunkat és jutalmul minden gyermek kapott egy kis finomságot, aminek a legjobban örültek a mozgás után.
11.30-kor induló buszunkhoz ügyesen visszaöltöztünk, mindenki visszapakolt a táskájába, és visszaindultunk az óvodánkba, hogy elfogyaszthassuk a jól megérdemelt ebédünket és a finomságot, amit a délelőtti foglalkozás során kaptunk.
 
Fehér Lóránt
óvodapedagógus