II. OVIOLIMPIA A SPORTCSARNOKBAN

Ezt követően a Búza virág Óvoda Tulipán csoportja közös zenés bemelegítővel mozgatta meg a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Az együttes torna után minden óvodai csoport, különböző sport tevékenységekben vehetett részt és kipróbálhatta az ott lévő eszközöket. A kisebbek egyszerűbb mozgásos, utánzó játékokban, a nagyobbak többek között sorversenyekben és váltóversenyekben mutathatták meg ügyességüket, gyorsaságukat és kitartásukat.
A rendezvény zárásaként a nézők és a résztvevők egyöntetű kérésére felhangzott a közkedvelt „Whaka-whaka” dal, amelyre a Hétszínvirág csoport táncos gyermekei mellé bekapcsolódhatott mindenki, aki kedvet érzett még egy kis „zumbázáshoz”.
Gyerekek és felnőttek egyaránt elfáradva, de sok kellemes élménnyel gazdagodva térhettek vissza óvodájukba.
Végezetül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani a Sportcsarnok dolgozóinak, amiért lehetőséget biztosítottak arra, hogy ez a vidám sportnap megvalósulhasson. Reméljük jövőre is szívesen látnak majd bennünket!
 
Óvónénik és gyerekek
 

image001