Óvodai beiratkozás

Kedves Szülők!

Szeretettel várjuk óvodánkba a 2004. és 2008. augusztus 31. között született gyermeket!

A közoktatási törvény értelmében azok a gyermekek, akik idén töltik be ötödik életévüket, 2011. szeptember 1-jétől napi négy órát kötelesek az óvodai nevelésben részt venni.

A 2006. május 31-ig születetteket a nagycsoportba, azokat, akik 2006. június 1. és december 31. között születtek, a középső csoportba várjuk. Ezen gyermekek beíratásának elmulasztása szabálysértés, jogi következményekkel jár!

A közeljövőben munkába állni kívánó szülők 2008. szeptember 1. és 2009. május 31. között született csemetéit előfelvételi keretében vesszük nyilvántartásba. Az előjegyzésbe vétel nem biztosítja a felvételt, a nevelési év folyamán felszabaduló helyeket tudjuk számukra fenntartani.

Gyermekük óvodai felvételi igényét április 27. – 29.-ig 9 órától – 16 óráig jelezhetik a Búzavirág Óvoda „A” épületében ( Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 1.), a Peregi Óvodában ( Kiskunlacháza, Dózsa György u. 260.) valamint az Áporkai Óvodában ( Áporka, Petőfi Sándor u. 20.)

Az elbírálást a 2011/2012. nevelési évben a jogszabályban foglaltaknak, a folyamatos felvételre vonatkozó előírásoknak megfelelően dönt, az óvoda vezetője. A felvétel nem a jelentkezés sorrendjében történik. A beiratkozás, ügyintézés során előfordulhat, hogy várakozniuk kell, ezért szíves megértésüket kérjük! A felvételi előjegyzésre gyermekükkel együtt várjuk a kedves szülőket!

Szükséges iratok:

-          a szülő személyi igazolványa és lakcímkártyája

-          a gyermek születési anyakönyvi kivonata és lakcímkártyája

-          sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a vonatkozó szakvélemények

-          igazolás a gyermekvédelmi kedvezményről, tartós betegségről, nagycsaládosoknak a családi pótlék folyósításáról (étkezési térítési díj megállapításához).

 

Orosné Dávid Ildikó

óvodavezető