Nekivágott hajdan a Zoknimezőknek
A kék szemű daliás Luk gróf,
Szakálla réz volt, orra arany,
És a két füle mazsolás kuglóf.
Aki látta, legyintett: "Persze , turista!"
Hiába kotyogta Karádi Juliska:
"Jobb lesz, ha vigyáztok, huncut gyerek ám
Ez a kék szemű daliás Luk gróf!"
És a háta mögött sutyorogtak a lányok
(A sok vihogó szöszi főleg),
Hisz kék szeme és kuglóf füle volt,És megbabonázta ez őket.
"Juj, csillog az orra" mondták, "de muriska!",
Hiába jajongta Karádi Juliska:
"Hajajaj, hajajaj, ha a gróf odaér,
Jaj akkor a Zoknimezőknek!"
És a gróf csak ment, ha esett, ha fújt,
A kravátlija már csupa víz volt,
Süvített körülötte a Tűfoki Szél,
Mi a Zoknimezők fele visz port,
Arany orra miatt mondták neki sokszor:
"Gróf úr, ha lehet, óvakodjon a boksztól",
A szakállát megbongatta ilyenkor,
És angolosan tovaiszkolt.
És a gróf átkelt a Hering Szoroson,
Meg a Burgonyapufferi Sziklán,
Köd volt a kalapja, cipője avar,
És a hózentrágere villám,
A Maszat-hegy alatt kimerülve, kövéren
Lepihent kicsinyég a Piszokfa tövében
Süttetni hasát a nap sugarán,
Bólongni bölömbika-trillán.
Végül elérte a Zoknimezőket
A kék szemű daliás Luk gróf,
S elkezdett rágni vadul - foga bronz volt
(A két füle mazsolás kuglóf),
S hogy majd az egészet kirágta lyukasra,
Így szólt somolyogva Karádi Juliska:
"Ugye megmondtam? Huncut gyerek ám
Ez a kék szemű, daliás Luk gróf."
