A befogadás - vagy talán a beszoktatás? – időszerű kérdései
A három éves körüli gyermek megváltozott élete a befogadással kezdődik. Minden óvodapedagógus az esetek hosszú sorát mesélhetné arról az időszakról, amikor új gyermek érkezik a csoportba. Minden törődés felé fordul, hiszen olyan változás történik az életében, amit legtöbbjük még sohasem élt át. Semmiféle tapasztalat nem vezérli, hogy kezelni tudja ezt a szituációt, s ráadásul sok esetben az egyetlen olyan személy is elmegy, egyedül hagyja az ismeretlen környezetben, akiben feltétlenül megbízik.
Ha egyedüli gyermek, aki újonnan kerül be a már befogadott társai közé, ez a traumatizáló időszak általában lerövidül. A társak sokat segítenek ilyenkor, hiszen megértők – ők már átélték egyszer ezt a traumát, múltbéli tapasztalatik felidézésével segítségére vannak a gyermeknek is, és az óvodapedagógusnak is.
Ameddig a gyermek nem szerzi meg a biztonságot az új környezetben, addig nem nyugszik meg.
„A kisgyermek önállóságra törekszik, de nem függetlenségre.”
(Ranschburg Jenő)
A gyermek akkor nyit idegen felnőttek, s majdan a kortársai felé is, ha biztonságban érzi magát. Az óvodába lépő gyermek éppen a biztonságát veszti el akkor, amikor új környezetbe, az óvodába lép. És vajon van-e ott olyan felnőtt, aki megadja számára a biztonságot? Van-e valaki, aki átsegíti őt ezen a félelemterhes időszakon?
Tudjuk, hogy a melegségben, szeretetben növekvő gyermek az élet viszontagságait jobban átvészeli. Marad tartalék töltése, amelyet magával hordoz a szeretett személy mellőzése idejére.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
