PAPÍRGYŰJTÉS-együtt

papírgyűjtés

A Búzavirág tagóvoda "A" épületének udvarába 2016. május 12.-én érekzik a konténer.  Egy napig lesz csak az udvarunkba, ezért kérünk szépen mindenkit, hogy otthon készítse össze a felesleges papírhulladékát, és CSÜTÖRTÖKÖN vagy PÉNTEKEN hozza el az oviba!

EZZEL IS TÁMOGATJA ÓVODÁNKAT!

Hirdetmény az óvodai felvételről

hintaA Nemzeti köznevelésről szóló Törvény értelmében az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A törvény alapján az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve ha a településen lakóhellyel, ennek hiányában tatózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. A szülő gyermeke óvodai felvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben – amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi – folyamatosan történik.

 

„Nem születtünk szülőnek” - SZÜLŐI FÓRUM az óvodában

anyaIntézményvezetőként és óvodapedagógusként a szülők megsegítését, támogatását és tájékoztatását igen fontosnak tartom, munkám során. Ebből adódóan úgy gondoltam, hogy az óvodába járó gyermekek szülei nyitottak és érdeklődőek már az óvodában is egy SZÜLŐI FÓRUM szervezésére, beindítására, ahol előadók, szakemberek segítségével kéthavonta/ félévente egy-egy fontos témát megjelölve, az óvoda falain belül megbeszélhetünk, megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, aggodalmainkat, véleményeinket gyermekeink nevelésével kapcsolatban.
A Szülői Fórum első témájának keresésekor először az egészséges életmódon belül az egészséges táplálkozással kapcsolatos fontos és lényeges információk kerültek figyelmem középpontjába.

Tájékoztatás az óvodai ivóvíz minőségéről

dpmvTájékoztatásként szeretném felhívni a figyelemet a DPMV közleményére, településünk  ivóvíz minőségének vizsgálatáról. A minőség romlást egy számítógépes programváltás okozta, mely átmeneti jellegű. A rendszer mosatása folyamatban van, a település egyes részein már eredményre vezetett. Ez fog történni a község teljes területén.
A vízminőség vizsgálata tegnapi nap folyamán megtörtént, egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaz.