Ovis olimpia

2010. április 1-én 10 órától a Kiskunlacháza–Áporka Óvodai Társulás minden óvodása – majdnem 400 gyermek –, dolgozói – óvodapedagógusok és dajkák –, valamint az érdeklődő szülők vették birtokba az új tornacsarnokot.

Óvodai bútorbeszerzés

bútor átadás

A képviselő-testület 463/2009. (XI.18.) számú döntése alapján 3,5 millió Ft értékben óvodánk bútorokat kapott.

Mindhárom intézményben új kiságyakat kaptak a csoportok, melyeket a gyerekek nagy örömmel vett ek birtokba. A peregi óvodában az ágyak mellett sikerült a több évtizedes, rossz állapotban lévő kisasztalokat és kisszékeket is lecserélni az igényeknek és az előírásoknak megfelelően.

Szülői tájékoztató az Óvoda nevelési módszeréről

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez az alábbi témában:

TÁMOP-3.1.4/.09/1

„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben”

(A TÁMOP szó TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAMOT jelenti, és az EURÓPAI UNIÓ támogatja)

A pályázat megvalósításának időszaka: 2009. október 5 – 2010. augusztus 31.

 

A pályázat végrehajtásában két intézmény vesz részt:

Együtt - Egymásért Nap a Búzavirág óvoda „A” épületében

2009. május 16.-án szombaton reggel 9 órától vártuk óvodánk udvarán a családi délelőttre látogató gyermekeket és szüleiket, hozzátartozóikat.
Az idő kegyes volt hozzánk, egész délelőtt ragyogó napsütésben, vidám, mókás és fergeteges vásári hangulatot sikerült teremtenünk. Köszönjük a gyerekek és felnőttek, a családok aktív részvételét!

Valamennyi, mindkét épületben dolgozó óvónéni és dajka néni segítségével óvodánk udvarára próbáltuk varázsolni egy régi, falusi vásárt!

Táncház indul

Minden hónap első és utolsó péntekén szeretettel várunk minden érdeklődő szülőt és gyermeket táncházunkba.

Ütőgardon

Márciusi foglalkozásaink:

Időpont: 2009. március 6. péntek 15.30 órakor

Helye: Kiskunlacháza Vörösmarty u. 1. - Búzavirág Óvoda - tornaterem

 

Időpont: 2009. március 27. péntek 15.30 órakor

Helye: Kiskunlacháza, Dózsa György u. 260. - Peregi Óvoda